Kulcs a nőkhöz

Minden nap kapok köszönőlevelet olvasóktól. Leírják, hogyan változott meg az életük, és mennyire örülnek, hogy megírtam ezt a könyvet, és hogy minden barátjuknak ajánlják. Az egy dolog, hogy a férfi önérzet/önteltség miatt egy részük eleve elzárkózik ilyesmitől, bár rájuk férne. „Mi? Nekem senki ne mondja meg, hogyan viselkedjek a nőkkel, tudom én azt!” Persze lehet tudni róla, hogy jó ideje nem volt barátnője, vagy rendszeresen pofára esik a nőknél, esetleg éppen a párkapcsolatáról nem lehet elmondani, hogy igazán teljes és örömteli lenne.

De te nem zárkózol el a fejlődéstől, ha olvastad a Kulcs a nőkhöz-t, szinte biztos, hogy több „Aha!’ élményed is volt, amikor megértettél valamit. Mégis lehet, hogy az a kép, hogy Te nőkkel könnyedén ismerkedsz, még mindig egy más világ, az nem te vagy. Éppen ezért nem próbálkozol igazán ismerkedni továbbra sem, vagy ha igen, azt a kezdeti ügyetlenség és kudarcélmények miatt hamar feladod, mondván „Nekem ez úgysem megy!” vagy rosszabb esetben a módszerre hárítva a felelősséget „Ááá, ez úgysem működik, legalábbis nálam biztosan nem.”

A Kulcs a nőkhöz-ben millió helyen leírtam, hogy nagyrészt rajtad és nem az ismerkedő szövegen múlik a kapott eredmény. Félénken, hebegve-habogva a világ látszólag legjobb csajozó dumája sem ér semmit. Ezért is fontos az úgynevezett belső játék, a magabiztos fellépéshez. És ezért is hagytam benne a könyvben azt az örült példát (Csókbandita), hogy nehogy valaki azt gondolja, bármit is számit az, hogy mit mondasz (jó, azért nyílván bizonyos keretek között igaz ez). Persze vannak, akiknek ezt hiába írom le ezerszer… (meg olyanok is, akik csak felületesen olvassák a könyvet, és azt gondolják, hogy ez lenne szerintem a tuti csajozós szöveg).

Minden a hogyanon múlik. Az „előadásmódon”, a testbeszéden, a hanghordozásodon és egyéb árulkodó jeleken múlik, amit nyitott könyvként olvasnak a nők. És hogy miről árulkodnak ezek a jelek? Arról, hogy ki vagy valójában. És éppen ezért hiba az is, ha a szöveg mellett valaki csak a testbeszédén, hangján akar változtatni, és görcsösen arra figyel mondjuk egy szórakozóhelyen, hogy megfelelő „alfa” testtartással álldogáljon, és kellően „cool”, laza legyen. Mert nem lesz az, legfeljebb 2 méterről látszik annak. Azután amikor elkezd beszélgetni egy lánnyal, két pillanat alatt leomlik a felvett álca. Mert kap egy tesztet, ami érzelmileg kimozdítja, s már nem tudja olyan profin eljátszani a lazát.

A változást tehát a belsőd fejlesztése hozza. Mondok egy hasonlatot. Ha csak a külső játékodat fejleszted, az olyan, mint amikor valaki pocakos és kicsit behúzza a hasát. Persze, látszólag jobb a helyzet egy kicsit, és biztos sokkal jobban érzi magát. A többiek viszont mit látnak? Egy kövér embert. Hiába húzta be pár centit a hasát, attól az még nagy.

A belső játék jelen esetben annak feleltethető meg, hogy elkezdesz felüléseket csinálni. Ha ugyanis már kockás izmos hasad van, akkor nem kell behúzni. Sőt, még ha kicsit kitolod viccesen, akkor is százszor jobban nézel ki, mint egy kövér ember. Ugyanígy, ha a belső játékod rendben van, nem kell azon törnöd a fejed, hogy milyen felszedő szöveget mondj. Nem kell görcsösen rutinokat olvasgatnod a fórumokon sem.

Hogy hogyan történik ez a tréningen? Mitől más, mintha egyedül vagy a haverokkal próbálkoznál? Erről fogok írni a következő alkalommal.